A séma elfogadása azt jelenti, hogy teljes mértékben azonosulsz a tartalmával, igaznak éled meg. Gondolkodásod, érzelmi életed és viselkedésed ennek megfelelően alakul. Ha például működik benned egy erős csökkentértékűség, szégyen séma, akkor rosszabb vagy, mint mások. Hiszen mindig is defektes voltál, most is az vagy, és az is maradsz. Úgy is mondhatnánk, hogy nincs önbizalmad, de nem olyan értelemben, hogy félsz biciklizni. Inkább emberileg vagy kevesebb: ronda, ostoba, nyomi, ügyetlen és elviselhetetlen. Szándékosan fogalmaztam így, hiszen a séma birtokosai nem valamilyennek látják magukat, hanem tudják, hogy ők olyanok.
Vagy nézzünk egy másik példát: aki elfogadja az elhagyatottság, instabilitás sémát, azt el fogják hagyni. Ez tény. Az érintettek persze ritkán fogalmazzák meg így, viszont szomorúak és nyugtalanok lesznek, ha a menyasszonyuk külön tölt egy estét. A fejükben pedig az jár, hogy na, ennek is vége.
Gondolatkísérlet gyanánt tegyük fel, hogy sémánk birtokosa téved, és kiegyensúlyozott, magabiztos partnere semmi ilyesmit nem forgat a fejében. Sőt, lelkesen tervezgeti az esküvőt. A kérdés, hogy meddig fogja tudni elviselni a másik szemében a rettegést, a fájdalmat, a könnyeket, akárhányszor csak találkozik a barátnőjével, hogy megtalálják a legszebb ruhát? Hogy hiába biztosítja vőlegényét a szerelméről, süket fülekre talál? Ó, nem. Egészséges személy nagy eséllyel kilép az ilyen kapcsolatból. (Ezzel pedig akaratán kívül megerősíti példa személyünk elhagyatottság-instabilitás sémáját.)
De van itt még egy érdekes jelenség, amit szintén az elhagyatottság-instabilitás séma elfogadása alatt szokott tárgyalni a sématerápiás irodalom. Ez pedig, ha valaki úton-útfélen olyan partnerbe bolondul bele, akivel rosszak az esélyei a holtomiglan-holtodiglanra. (Pl. házas, messze él, legfeljebb alkalmankénti szexet akar.) Újra és újra. Meg újra. Mit is tehetne? Hiszen szereti. Hogy mi lehet az ok? Egyrészt az úgyis mindegy hozzáállás. (Házas? Ugyan, mit számít? Előbb-utóbb úgyis elhagyná a feleségét. Hiszen ez a világ rendje. Persze engem is el fog, nem kérdés, de addig legalább használjuk ki, ami jut.) Másrészt az ezzel a sémával rendelkező ember mintája a szeretetteli kapcsolatról, nos, más, mint egy sémamentesé. Volt, teszem azt, egy ritkán megjelenő apukája, aki persze minden Karácsonykor elmondta neki, hogy mennyire szereti. Ilyen alapokkal könnyű elhinni a hasonló viselkedésű partner szép szavait… havi egy randi, feleség és több szerető, de persze: „Én vagyok számára a fény, akire szegény nap mint nap vár.”
Folytatás: Elkerülő reakciók a sémákra