Elismerés-hajszolás séma


Ezúttal is a kóros másokra irányultság tartományban járunk. Az elismerés-hajszolás séma lényege az a gondolat, hogy akkor vagy értékes, akkor érdemelsz elfogadást, szeretetet, ha valami hasznosat, látványosat, átlagon felülit teszel le az asztalra.

Angol módra, ha szívesen olvasgatnál ezen a nyelven: approval seeking, recognition seeking (as).

Az ‘as’ séma kialakulásának az olyan nevelés kedvez, amely középpontba állítja a teljesítményt vagy a státuszt. A gyermeket elfogadják, szeretik, ha hozza az elvárt viselkedést, eredményeket, és elutasítják, ha nem. Természetesen egy iskolást lehet ösztönözni a jobb teljesítményre, de ennek nem szabad úgy lejönnie, hogy ő maga a probléma, nem pedig a kettes témazáró. Egy kliensemet például szeretetmegvonással büntették, ha négyesnél rosszabb jegyet kapott. Ettől persze nem értette jobban a matekot, viszont kialakult benne a hit, hogy ő csak addig szerethető, amíg kiválóan tanul.

(Ha meg szeretnéd érteni, hogy milyen környezetben fejlődik remekül az elismerés hajszolás séma, ajánlom a Thomas, a gőzmozdony történeteket. Itt a mozdonyok leginkább azon igyekeznek, hogy a szeretett Kövér Ellenőr kedvében járjanak, aki dicséri őket, karácsonyi bulit szervez nekik, megjavíttatja őket. Amikor Thomas világ körüli útra indul, utána megy, annyira aggódik érte. Kedves, szerető mozdony apuka, igaz? Csak hát, ha valakiről úgy gondolja, hogy a továbbiakban nem lesz kellően hasznos, akkor befalaztatja egy alagútba. Vagy csak megfenyegi egy laza kis beolvasztással. Hallgasd meg bal oldalt az egyik ismert dalt a sorozatból: Thomas, a nagyon hasznos mozdony.)

Ha elfogadod az elismerés-hajszolást, akkor már-már kényszeresen űzöd az eredményeket. Hogy miben? Megértő viselkedésben, hangzatos címekben, pénzben, az ellenkező nem tagjainak hódításában, a barátok számában, kocsi-lóerőben, Facebook lájkokban. Teszed ezt azért, hogy megkapd az annyira áhított megbecsülést, törődést, szeretetet. Nem tündökölsz hamis babérokban; csak a valódi teljesítmény számít. Na, de, ugye, hogy ott motoszkál a fejedben: vajon veled lenne a barátod/barátnőd, ha nem állna a dr., phd., executive manager a névjegykártyádon? És egyáltalán: ki vagy te, amikor épp nem mások lenyűgözésével foglalkozol? Milyen pálya illik hozzád? Milyen hobby?

Ha kerülöd a sémát, akkor igyekszel távol tartani magad az olyan helyzetektől, melyekben vélhetőleg nem kapnál elegendő pozitív visszajelzést. (Ez bizonyos szintig természetes, de az ‘as’ birtokosai túlzásokba esnek.) Súlyosabb esetben nem mész olyanok közé, akiknek az elismerésére vágysz. Minek kockáztatnál? Még csalódnál…

Az ‘as’ túlkompenzálói mások rosszallására utaznak.

A gyógyulás első lépcsőfoka a séma felismerése. A második, hogy megértsd: akkor is értékes és szerethető ember vagy, ha nem a te fizetésed a legmagasabb a volt osztálytársaid közül. Akkor is, ha hibáztál, és ez az állásodba került. Ilyesmi előfordul. Nem kell évekig bujkálnod a volt kollégáid elől. Az utolsó, egyben legnehezebb feladatod, hogy pótold, amit elmulasztottál. Egész életedben mások reakcióit lested. Csoda, ha megsínylette az önismereted? Nos, eljött az ideje, hogy végre felfedezd: ki lakik a gondosan építgetett máz mögött?

Ajánlott folytatás: Könyörtelen mércék, hiperkritikusság séma