A sémák mélyen gyökerező hiedelmek arról, hogy milyenek vagyunk mi, a többi ember, és hogyan működik a világ. Ezek a gyermekkorban alakulnak ki, és végigkísérhetik életünket.

A sémák kialakulásában a legjelentősebb tényezőt a szülők, az ő gondolkodásuk, érzelmi életük, nevelési elveik jelentik. Ha nem képesek kielégíteni a gyermekük alapvető érzelmi igényeit, akkor bizony esélyes, hogy maladaptív sémákkal teli gyermeke(ke)t bocsájtanak útjukra. 

Éppen ezért, ha szülő vagy, érdemes ránézni a sémáidra, mert ezek bizony befolyásolják, hogyan is reagálsz a gyermeked kötődési igényére, sírására, dacosságára, dühkitöréseire. Később a rosszabb jegyekre. Ha a kamaszod diszkóba akar menni. Ha nem ér haza a megbeszélt időpontra. 

De nézzünk néhány példát, hogyan befolyásolhatják az egyes sémák a gyermeked fejlődését, a vele való kapcsolatodat!

Elhagyatottság, instabilitás séma:

Aki erre a sémára elfogadással reagál, az erős szorongást él át minden lépésnél (szó szerinti és átvitt értelemben is), amikor a gyermeke távolodni készül tőle. (Ez pedig, ugye, elkerülhetetlenül bekövetkezik.) Kicsik és nagyok sokszor csimpaszkodással reagálnak: nehéz őket oviba szoktatni, nem barátkoznak más gyerekekkel, félnek a nagymamájuktól. 

Az elkerülőre inkább az érzelmi távolságtartás jellemző. Ők azok, akik idejekorán önállóságra akarják nevelni a gyermeküket, mondván, hogy nem szabad őket elkapatni. 

A túlkompenzálók aktívan tesznek érte, hogy a gyermekük lehetőleg ne önállósodjon. Például akkor is hordozókendőbe teszik a babájukat, ha ő látványosan nem akarja. Csak hát séma vezérelt állapotban ezt nehéz észrevenni, mert jelentősen csökken az empátiás képesség. Szélsőségesebb esetben bűntudatkeltés és érzelmi zsarolás folyik.

Érzelmi depriváció séma: 

A séma elfogadói szomorú, magányos, akár depressziós (vagy ahhoz közeli) szülők, akik nem tudnak kellő érzékenységgel figyelni a gyermekükre. Akarnak, de nem tudnak, mert sosem tanulták meg, hogyan kell. Akarnak, de energiahiányosak, mert előbb vágnák le a saját lábukat, mint hogy segítséget kérjenek valakitől. Akarnak, de elszigeteltek, mindent magukba zárnak, és ez megviseli őket. 

A séma elkerülője kifejezetten nehezen éli meg az érzelmileg felfokozott helyzeteket, lepisszegi a gyereket, ha az jókedvében hangoskodik a játszótéren, bagatellizálja a saját és családja érzelmi szükségleteit. Gyakori vendég, a „Ne legyél már anyámasszony katonája!”, a „Fiúk nem sírnak!”, és a „Jaj, elestél? Tessék, itt egy fánk, csak ne sírj már!”.

Ennél a sémánál a leggyakrabban túlkompenzáló szülőket látok. Olyanokat, akik nagyon is tisztában vannak azzal, hogy ők maguk mit nem kaptak meg. És elhatározzák, hogy a gyermekük meg fogja kapni, ha a fene fenét eszik is, ha belerokkannak, akkor is. Ők azok, akik hetekig tartó lelkifurdalással küzdenek, ha kérnek fél percet az ovis gyereküktől, amíg befejezik a főnöküknek szóló emailt. Ők azok, akik egy egyszerű nem és egy egyszerű következmény helyett hosszasan magyarázzák a másfél évesüknek, hogy miért nem szabad lelépni az autóútra. És hogy mindez hogyan hat a kicsikre? Bizonytalanok lesznek, mert nem állítanak nekik egyértelmű határokat. (Az életveszélyről szóló monológot nem értik.) Ezért folyamatosan tesztelni fogják a szüleiket, akik úgy fogják megélni, hogy a gyermek szófogadatlan. 

Végezetül annyit írnék, hogy minél kisebb a gyermeked, annál valószínűbb, hogy neked érdemes pszichológiai tanácsadásra jönni, és nem őt elvinni valahová. Babakorban a szoptatási, etetési, altatási problémák, illetve a rengeteg sírás jelezheti, hogy érdemes lenne ránézned magadra séma szempontból. Később az intézménybe szoktatási nehézségek, félénkség, agresszió az, ami figyelemfelhívó lehet. Kisiskoláskorban hasonló, de hozzá jöhetnek még a tanulási gondok. (Mindegyiknek lehet más oka is, érdemes orvossal, gyógypedagógussal is konzultálni a pszichológus előtt/mellett.)