A gyász és szakaszai

A gyász az a reakció, amit valakinek vagy valaminek az elvesztése vált ki. Halál, szakítás, vetélés, a céged csődje, testi funkció elvesztése (pl. lebénulnak a lábaid). Az emberek többsége a következő szakaszokat éli meg, bár nem feltétlenül ebben a sorrendben, sőt visszalépések is lehetségesek:
1. Elutasítás/tagadás
Sok érintett úgy érzi, mintha egy (rém)álomba csöppent volna. „Semmi baj! Felébredek, és minden rendben lesz!” – gondolják. Mások, mintha kívülről néznék az eseményeket, akár egy filmet. „Ez nem velem történik!” – pörgetik a fejükben. De olyanok is akadnak, akik teljesen elzárkóznak a világtól mondjuk számítógépes játékok segítségével.
2. Érzelmek felszakadása
Az uralkodó érzés a düh, ami irányulhat a valódi bűnösre (pl. a balesetet okozó autós), az univerzumra, Istenre… stb. Gyakori az önhibáztatás is.
3. Alkudozás
Ilyenkor az emberek titokban vagy nyíltan alkudozni próbálnak. Ha vallásosak, akkor Istennel, ha nem, akkor a sorssal. Jellemző, hogy fogadalmakat tesznek a gyógyulásuk, az exük visszaszerzésének érdekében. „Ha átrágom magam a volt férjem összes kedvenc könyvén, majd érdekesnek talál, és itt fog könyörögni az ajtómban.” – hangozhat egy vállalás. És csakugyan. Az illető belevág.
4. Depresszió
A gyászolóban tudatosul, hogy a vesztesége végleges. A munkahelye megszűnt, volt barátnője mással jár, a lába nem fog kinőni. Mély szomorúság, erőtlenség, érdektelenség jellemzi.
5. Elfogadás
Az illető végre felszabadul. Könnyek nélkül képes beszélni a történtektől, új munkát keres, tanfolyamot kezd, randizni jár, akadálymentesítteti a lakását…
Sokat felvillant a gyász során megjelenő gondolatokból a Szépség és a Szörnyeteg „Mától mindig várok rád” című dala. Akkor hangzik el, amikor Belle elhagyja az őt addigra megszerető Szörnyeteg kastélyát. Ha beszéled a nyelvet, hallgasd meg angolul is, szerintem jobban átjön.
És hogy mikor van pszichológusra szükség? Többek között akkor, ha a gyászoló a kelleténél tovább ragad egy-egy lépcsőfokon. Lehetetlen pontos időtartamot megjelölni, mert hát ki mondja meg, mi a normális, miután meghalt az édesanyád? Azért általában igaz, hogy a rokonok elvárásai irreálisak. Szóval, nem kell aggódni, semmi baj nincs veled, ha eltelt fél év a válásod óta, te pedig legszívesebben miszlikbe aprítanád az exed. Akkor sem, ha a húgod szerint rég tovább kellett volna lépned. Ám ha öt év múltán is arról ábrándozol, hogy majd felhív és kibékültök, akkor bizony ideje segítséget keresned!
Problémát jelent az is, ha:
… az első négy-hat hét lepörgését követően sem vagy képes menedzselni az életedet. Nem eszel, koszban élsz, a kollégáid és a gyermekeid sem számíthatnak rád.
… családi és baráti kapcsolataid lenullázódnak. (Természetesen nem az első hetekről van szó.)
… az alkohol vagy egyéb szer rendszeressé válik az életedben.
… hatalmas összegeket költesz nyilvánvaló képtelenségekre (pl.: halottlátókra).
… elhúzódó és erős pszichoszomatikus tünetek gyötörnek. (Némi alvásprobléma és fejfájás eleinte normális, de ezeknek nem lenne szabad 6-12 hétnél tovább tartaniuk.)
… nem bírsz az érzelmeiddel, túláradóak, leterítenek.
… erős és nem szűnő bűntudat gyötör, mert pl. nem értél idejében a kórházba.
… ha nem tapasztalsz érzéseket, csak valamiféle furcsa, zavaró, túlmozgásos idegességet.
… ha tompaságba, „ködbe” burkolódzol, ami nem és nem oldódik.
… öngyilkosságról fantáziálsz.
De bátran keress akkor is, ha a fentieket nem tapasztalod. Egészséges gyász esetén általában 1-3 alkalom elegendő kibeszélésre, feszültségcsökkentésre. A cél pedig a feldolgozás.