A kognitív torzítások felsorolásánál tettem egy olyan megjegyzést, hogy az összetett csoport tagjai nem feltétlenül a te fejedben alakulnak ki. Jöhetnek akár generációkkal korábbról. Valójában ezt már a korábbi szinteknél is írhattam volna: az észlelési és az egyszerű torzítások ugyanúgy tanulhatók. 

Tehát hasonló módon fogsz gondolkozni, mint a szüleid. De a világról alkotott hiedelmeid nagyobbik részét is ők programozzák beléd. A „kell, kellene” állítások esetén különösen gyakori ez a fajta eredet. Például: Húsvétkor meg kell látogatni a rokonokat. A gyerekkel keményen kell bánni! Vagy: A gyerek a verésből tanul. (Ez utóbbiakban nem szerepel a kell szó, de átfogalmazhatók.)

Ha legközelebb felvillan benned, állj meg: Biztos, hogy kell az a verés?

Valószínűleg automatikusan a következők valamelyike ugrik be:

– Hát persze. Kaptam  én is, és lám, tisztességes ember lett belőlem!

– Hogyne. Ott a Béla. Sosem pofozták meg, és hazudik, mint a vízfolyás.

– Te jó ég! Minden normális ember rácsap a gyerekére, ha nem fogad szót!

Érdemes felülvizsgálni ezeket a sommás igazságokat. Különösen, ha hátráltatják a te vagy a családod életét. (Pl. a gyermeked osztályfőnöke panaszkodik, hogy Ferike hajlamos nekiugrani a társainak.)

S rá is térhetünk arra, hogy miként programoznak bennünket a szüleink.

Elsősorban az életükkel. A példával, amit elénk tárnak. Ha megverik, ugyan, mit fog gondolni Feri, mi a megoldás?

Másodsorban az elejtett megjegyzéseikkel. Pl.: „Látod, fiam! A magunkfajta kisember mindig pórul jár.” Ebből a címzett legalább két dolgot kiolvas: hogy ő kisember… és hogy a kisember veszít. Nyilván ő is veszíteni fog. Felnőttként, vajon, mer majd vállalkozást alapítani?

Metakommunikációval: Milyen következtetésre jut Ferike, ha apja leszidja, mert verekszik, közben viszont csillog a szeme az örömtől, hogy a fia „kemény legény”? Arra, hogy az erőszak helyes módja a viták rendezésének, de pszt, kultúrember ezt nem hirdeti. 

Illetve… ennél azért bonyolultabban működünk. Senki nem veszi át egy az egyben a szülei minden hiedelmét. Képzelj el például egy nőt, aki háromgyermekes családból származik, és két évtizedig naponta hallgatja: „A gyerek macera. Egyet szülj, lányom.” A következő lehetőségek állnak előtte:

– megfogadja a tanácsot (csak egy gyermeke lesz)

– túl is teljesíti, tehát nem lesz egy sem

– lemásolja a mintát (háromszor szül, és kitartóan mondogatja nekik: „A gyerek macera, csak egyet szüljetek, lányaim…”)

– ellentétébe fordítja a tanácsot, vagy egy részét (öt gyereke lesz; vagy csak kettő, de sosem fogja beismerni, hogy néha nehéz… esetleg önfeláldozóvá válik Ferivel, Sacival és Klárikával szemben.)

A lényeg, hogy a kapott példa körül forognak a napjai. Egészen addig, amíg kialakítja a saját véleményét! Amit persze tovább „örökít”.  A link mögötti dal (ENG) éppen erről szól. A főszereplő erős apai üzenetet kap, melyet csak egy tragikus esemény hatására tud átírni. 

Ha elmerülnél a családi üzeneteidben, gyere pszichológiai tanácsadásra 🙂