Donald Winnicott elmélete
Donald Winnicott (1896-1971) brit gyermekgyógyász és pszichoanalitikus. Fő tanítása, hogy az énünk az anya-gyerek kapcsolatból bontakozik ki.
Legismertebb fogalma talán az “elég jó anya”, ami pont azt jelenti, amit ígér: Kedves anyukák, nem kell tökéletesnek lenni! Lehet tévedni!
Ami fontos, az az ún. megtartó környezet kialakítása. Ez annyit tesz, hogy az elég jó anya ráhangolódik a babájára, megérti és kielégíti a szükségleteit. Ha éhes, enni ad neki, ha fázik, betakarja. Ha közelségre vágyik, megölelgeti. (És nem ráterít még egy takarót.) Ha egyedül szeretne lenni, hagyja. Ahogy fentebb írtam, hibák természetesen beleférnek, de túlnyomórészt úgy kell történnie, hogy a baba arra a következtetésre juthasson: ő a világ ura. Mi sem természetesebb hát, hogy ha fázik, jön a meleg takaró! Ha éhes, érkezik az étel! Csakis azért, mert ő úgy akarja. Ez a szubjektív mindenhatóság érzése, és az első hónapokban kívánatos az elérése.
Na, de, nyilván az anya részéről sem tartható örökké a folyamatos készenlét (Winnicott elsődleges anyai ráhangolódásnak hívja), és előbb-utóbb a gyereknek is szembesülnie kell a valósággal. S hogy ez hol történik? Az átmeneti térben. Ez egy hipotetikus tér a csecsemő és az anyja között, ahol a gyerek mindenható is, meg nem is, ahogy Schrödinger macskája él is, meg nem is.
A Winnicotti modellben a fejlődés több ponton is távútra mehet. Lehet, hogy ki sem alakul a szubjektív mindenhatóság érzése, mert az anya a kezdetektől félreérti vagy valamiért nem elégíti ki csecsemője szükségleteit. Vagy kialakul ugyan, de az anya később nem megfelelően alakítja az átmeneti teret, és az objektív valósággal történő szembesülés túl korán és/vagy túl hirtelen zajlik le. (Tehát idő előtt és/vagy túl gyorsan állítja olyan tapasztalatok elé a babát, amelyek összetörik a mindenhatóságot.) Az első esetben talán ki sem fejlődik, a másodikban sérül az az én mag, ami egy nagyon fontos valamit nyújt: a hitet, hogy “képes vagyok”. Mondhatjuk, hogy károsodik az önbizalom, de sajnos egyéb következménye is lesz: a hamis szelf kialakulása. Ez annyit jelent, hogy a baba nem tanulja meg felismerni sem a saját testi állapotait, sem az érzéseit. Például, ha egy gyerek éhes, de az anyja csak azt hajtogatja, hogy “Elfáradtál?”, akkor a gyomorkorgás nem fog az éhséghez kapcsolódni.
Winnicott másik híres fogalma (az “elég jó anyán túl”) az átmeneti tárgy. Tehát a gyerek alvós állatkája (covid nyelven nyunyóka), amit nem szabad kimosni, és jaj a szülőknek, ha elveszik! Megjelenése pozitív fejlemény: azt jelenti, hogy az én fejlődése rendben halad. De furcsa egy tárgy ez! Ugyanis egyszerre képviseli a szubjektív anyát, aki felett a gyerek kontrollal rendelkezik, és a valóságosat is. Ez utóbbi tulajdonképpen nem is érdekes; a lényeg, hogy nem kell aggódni az erős ragaszkodás láttán.
