Bálint Xénia

Margaret Mahler (1897-1985) magyar származású gyermekgyógyász, gyermekanalitikus a kora gyermekkori pszichológiai fejlődéssel foglalkozott. Alaptézise, hogy az ember fizikai és lelki születése nem esik egybe. Nézzük, hogy ez utóbbi milyen szakaszokon keresztül valósul meg!

1. Normál autisztikus állapot (0-2 hó). Az újszülött csecsemőt egyfajta ingerbarrier (határ, fal) védi. Alvásszerű, magába zárt állapotban tölti a napjait, amiből csak a szükségletek (pl. éhség) billentik ki.

2. Szimbiotikus fázis (3-4 hó). Ekkor a csecsemőnek még nincs semmiféle elképzelése magáról, és nem jelenik meg a fejében az én-másik különbségtétel sem. Nem tudja, hogy ő Szabó Katika, az a kedves, magas, hosszúhajú néni pedig Mariann, az anyukája. Azt viszont tapasztalja, hogy a szükségletei kielégülnek. Sír, és enni kap. Sír, és tisztába teszik. Sír, és megölelgetik. Mi sem természetesebb, mint a következtetés, hogy “Mindenható vagyok! Körülöttem forog a világ! Nyekkenek egyet, és megvan, amit akarok.” Na, de, azért előbb-utóbb csak feltűnik neki, hogy ott ugrál körülötte az a bizonyos Mariann. Viszont az én, nem-én elkülönítésére még képtelen. Kialakít hát magában egy duáluniót, egy nagy, közös, szuper, mindenre képes, omnipotens anya-baba párost. Jó esetben persze.

Mert persze előfordul, hogy nem így alakul. De nézzünk egy példát, méghozzá a legalapvetőbb szükséglet segítségével: a baba éhes. Sír. Mégsem jön az étel. A tanulság pedig: “Ordíthatok akárhogy, úgysem történik semmi. Mindegy.” Ez logikus. De ha belegondolsz, Mahler elméletében ennél többről van szó. Innentől pedig kettéosztanám a történéseket. Az egyik, hogy ki sem alakul a duálunió, mert nincs kivel. Erre abban az esetben kell számítani, ha hiányzik vagy súlyosan elhanyagoló a fix gondozó. (Egy modernebb elméleti keretben szólva, megkezdődik az elhagyatottság-instabilitás séma felépülése.) A másik, hogy kialakul ugyan, csak éppen mindenhatóságról szó sincs, hiszen hiába az akarat, a tejecske sehol. Racionálisan nézve az anya hibájáról van szó, hiszen az ő feladata, hogy felismerje és kielégítse a babája szükségletét, de a kicsi szemszögéből valahogy így mutat a dolog: “Nem tudjuk elérni, hogy jöjjön a finom tejecske! Bénák vagyunk!” Igen, többes számban, hiszen az elmélet szerint ebben az életkorban nincsen én és nem én, csak egy összemosott anya-baba páros. Így vizsgálva pedig az anya kudarca egyben a babáé is! A következményeket elképzelheted. Megjegyzem, hogy nem arról van szó, ha alkalomadtán néhány percet váratod a gyereked. Nem is arról, ha ésszerű, rugalmas etetési rendet alkalmazol. A probléma inkább a kiszámíthatatlanság, meg az irreális elvárások. (Pl. azt akarod, hogy a két hónapos babád kibírjon éjszaka 8 órát étkezés nélkül.) 

3. Szeparáció-individuáció (5 hó-3 év)

A szeparáció Mahler elméletében a fentebb leírt szimbiózisból való kiválást jelenti. Az individuáció pedig az egyedi jellegzetességek felvételét. A két folyamat párhuzamosan halad, hogy aztán nagyjából az óvodáskor elejére megszülessen az én.

• 1. alfázis, differenciáció (4-9 hónap): A gyermek elkezd érdeklődni a saját, az anyja és mások teste iránt. Nézegeti a kezeit, tapogatja a rokonok arcát. A szakasz vége felé bizony már kapisgálja, hogy ő különálló lény! Ha pedig ez igaz, ha az anya tőle független ember, akkor… akkor végül is bármikor csomagolhat, és viszlát! Persze, amennyiben a fejlődés eddig rendben haladt, ez nem valós lehetőség a csecsemő számára, a kilenc hónaposok híres szeparációs szorongása pedig mérsékelt marad. Ám ha valami félrecsúszott, a tünetek intenzívek lehetnek.

• 2. alfázis, gyakorlás (9-18 hónap): A totyogó beleszeret a világba, és mászik, mászik és mászik. Az sem gond, ha a felület függőleges. Aztán jár. Jó esetben annak a tudatában, hogy őt baj nem érheti, hiszen mi, anya és baba, mindenhatók vagyunk! (Az elkülönülés ekkor részleges.) Itt a szülőnek az a dolga, hogy gyengéden biztassa felfedezni vágyó gyermekét. Ha ez valamiért nem sikerül, akkor elakad a szeparáció-individuáció folyamata, tehát az én fejlődése. 

• 3. alfázis, újraközeledés (18-24 hónap): A kisgyermek megértése arról, hogy ő és anya különálló személyek, fokozódik. Ezért aztán újra rátapad az anyjára. De hoppá! Talán mégse volna akkora ötlet visszatérni a szimbiózisba! Függés és elszakadás kettőssége jellemzi ezt az időszakot. A gyerek hol ölbe kívánkozik, hol ellöki az anyját. Hol visszatér a baba szintre (pl. nem hajlandó önállóan enni), hol mindent egyedül akar csinálni, akkor is, ha nyilvánvalóan nem képes rá. Ebben a szakaszban az okozhat gondot, ha az anya elutasítóan reagál a gyerek újraközeledésére, illetve, ha visszafogja, netán bünteti a függetlenedési törekvéseit.

• 4. alfázis, az egyéniség megszilárdulása és a tárgyállandóság kezdete (24-36 hónap): A tárgyállandóság azt a képességet jelenti, hogy létrejön egy szilárd, belső képzet a tárgyakról, az anyáról is, akár jelen vannak, akár nincsenek. Ugye, akinek nem meggyőződése, hogy a dolgok akkor is léteznek, amikor nincsenek a közvetlen közelében, cseppet sem fog kedvesen reagálni, amikor a játszótéren egy másik gyerek rápattan a kismotorjára.

Ha fel-felszisszentél az elmélet olvasása közben, ne aggódj! Manapság szakmai körökben is vitatott, különösen az autisztikus és szimbiotikus fázisok. Ezeket a későbbi csecsemőkutatások cáfolták, és maga Mahler is visszavonta őket. A tárgyállandóság is korábban alakul ki, mint ahogy ő gondolta. Miért írtam akkor még is róla? Mert Mahler velünk van, a mai napig! Velünk van, amikor negyedik trimeszterről ír egy portál. Mahler ugyan nem így hívta, de hangsúlyozta: az élet első hetei egyfajta átmenetet jelentenek a méhen belüli és a kinti élet között. A negyedik trimeszter koncepciója lényegében ugyanez. De velünk van akkor is, amikor a játszótéren második szeparációs szorongásról beszélnek az anyukák. (Ez volna az újraközeledés fázisa.) Végezetül egy pszichológus számára elméleti keretet jelent, hogy beszélgethessen a szülőkkel, ha pl. a kisgyerekük nehezen szokik be az óvodába. (Ez nem azt jelenti, hogy minden szavát szó szerint kell venni, csupán kiindulás, amitől el lehet térni!)