Alapvető érzelmi szükségletek


Young a sématerápiás elmélet részeként öt csoportba sorolja az érzelmi alapszükségleteket. A név árulkodó: ezekre ugyanis mindenki vágyik. Egyben utal arra, hogy meglétük normális emberi jellegzetesség, és kielégülésük hiánya szenvedést okoz.

1.a: Nyugalom, gondoskodás, megértés, stabilitás

Mind nyugalomban, gondoskodó, megértő környezetben szeretnénk élni. Ahol nem kell sem fizikai, sem érzelmi bántástól rettegnünk. Ahol (korunknak és helyzetünknek megfelelően) gondoskodnak rólunk. Ahol megértenek. Ahol figyelnek a szükségleteinkre és segítenek kielégíteni őket. Következetesen és kiszámíthatóan. (Ami nem jelent száz százalékot!) Egy csecsemő esetében például ez úgy néz ki, hogy többnyire enni kap, ha éhes, és ölelést, ha arra vágyik. (Példa, amikor ez nem valósul meg, hiszen az anyuka válasza az etetés… nagyjából bármire.)

1.b: Biztonságos kötődés

A biztonságos kötődés valami olyasmit jelent, hogy minden idegszáladdal tudod: számíthatsz a másikra. Tudod, hogy meghallgat, ha szomorú vagy, és tudod, hogy igyekezni fog megérteni, támogatni, segíteni. Tudod, hogy hozzá mehetsz pihenni, ha arra vágysz, és vélhetőleg meg is fogod kapni, amit keresel: az érzelmi feltöltődést. Ennek a hitnek a gyökereit valahol az első életévben kell keresni. Kialakulásához a babának az 1.a pontban leírtakat néhány állandó gondozótól kell megkapnia.

Young szerint a sémák a szülők ilyen vagy olyan viselkedése következtében alakulnak ki. Ha például nem elégítik ki gyermekük nyugalom, gondoskodás, megértés, stabilitás, biztonságos kötődés iránti vágyát, akkor olyasféle gondolatok jelenhetnek meg a kicsi fejében, minthogy “Fáj, de nem segítenek. Csak magamra számíthatok” Vagy: “Valami baj van velem.” Az egyszerűség kedvéért fogalmaztam így, természetesen a csecsemők nem gondolkoznak szavakban. Tapasztalataikat azonban elraktározzák. Ezt bizonyítja a híres idegen helyzet teszt (ENG), ami megmutatja, mennyire másként reagálnak a 12 hónapos (!) babák egy olyan szituációban, ahol az anyukájuk kisétál az ajtón, ők pedig ott maradnak a teremben. Vannak szép számmal, akik meg se nyikkannak, csak játszanak tovább, mert járni még nem tudnak, de azzal már tisztában vannak, hogy nem várhatnak vigasztalást. Hozzáteszem, hogy az öröklött adottságok is számítanak. Vannak olyanok, akik hátán fát lehet vágni, mások érzékenyebbek.

2. Az autonómia, kompetencia átélésének lehetősége

Az autonómia önállóságot jelent. A gyermeknek meg kell engedni, hogy döntéseket hozzon. Persze az életkorának megfelelő szinten. Pl. a kétéves maga választhassa ki, hogy a kék vagy a piros kabátját veszi fel. De azt nem érdemes rábízni, hogy belebújik-e valamelyikbe. Tizennégy évesen már igen.

A kompetencia annak az átélése, hogy valamit meg tudok csinálni. Hogy ügyes, okos, erős vagyok.

A második tartománybeli sémák annak következtében alakulnak ki, hogy gyermekként nem elégíthetted ki az autonómia, illetve a kompetencia iránti vágyadat. Kigúnyoltak, ha próbálkoztál, nem engedtek kísérletezni, mert az veszélyes, esetleg naponta ötvenszer hallgattad, hogy “A Pistike olyan ügyetlen!”. (Kapcsolódó cikk: Köszöntjük a babaegyetemen!)

3. Reális határok

Mindenkinek szüksége van arra – gyermeknek, felnőttnek, háziállatnak –, hogy tudja: meddig mehet el. Mit tanul meg az, akinek mindent engednek? Vagy éppen, mit nem? Ld. a harmadik tartományt…

4. A gondolatok és érzelmek kifejezésének szabadsága

Igenis, szükségem van arra, hogy ellenvéleményt nyilváníthassak! Hogy nemet mondhassak! Hogy kifejezhessem az érzéseimet! Sírhassak, miután összevesztem az osztálytársammal!

5. Spontaneitás és játék

Mindenki vágyik a szabadságra, hogy játszhasson, nevethessen, bolondozhasson… a túlzottan szigorú szülői hozzáállás persze mindezt nem engedi. Következményként ld. az ötödik tartományt

Ajánlott folytatás: Elfogadó reakciók a sémákra