Boldog gyerekkorom volt…


“Boldog gyerekkorom volt. Nem vertek… csak akkor, ha négyesnél rosszabb jegyet kaptam. Övvel. De ez normális, nem? Hiszen egyetemre akartak küldeni. El is végeztem: kitűnővel.”

“Jó gyerekkorom volt, szerető szülőkkel. Foglalkoztak velem, meghallgattak, síelni és nyaralni jártunk. Az anyám és az apám ugyan nem jöttek ki egymással, de velem ezt nem éreztették. Sosem veszekedtek a fülem hallatára. Igaz, a vége felé már annyit sem szóltak a másikhoz, hogy szia. De tőlem mindig megkérdezték, hogy milyen volt az iskolában.”

“Ó, remekül kijöttem a szüleimmel! Kicsit felületes volt a kapcsolatunk, komoly témákat nem feszegettünk. Könyvekből világosítottam fel magamat, ahogy sok osztálytársam is. De megértem. Apám állandóan dolgozott, és anyám munkanapjai sem nyolc órából álltak.”

Ezek az idézetek három kliensemtől származnak, valamennyien nők. Az első, hívjuk mondjuk Adélnak (38), állandó gyomorpanaszokkal, saját szavaival élve elviselhetetlen mértékű szorongással keresett fel. Arra a kérdésre, hogy bántalmazták-e gyermekkorában, nemmel felelt. A verések később derültek ki, ahogy az apja alkoholizmusa és játékszenvedélye is.

A második, Erika (32), elhanyagolás áldozata volt. Még késő tavasszal is a vastag téli kabátjában járt, mert a szülei csak az ígérgetésig jutottak, hogy vesznek másikat. (Nem voltak anyagi problémáik.) Levenni tizenhét éves koráig legfeljebb júniusban merte, hiszen amikor másodikosként egy melegebb februári napon megtette, összeszidták. Nem tömették be a fogait, hónapokig tartó köhögéssel sem vitték orvoshoz. A szüleivel való beszélgetése abból állt, hogy kikezdték a véleményét, megkérdőjelezték az érzéseit. Ha panaszkodott az iskolában egy tanárára, az volt a válasz, hogy meg kell tanulnia végre alkalmazkodni. Mert rajta kívül a családban ez mindenkinek megy. Szuper gyermekkor, ugye?

A harmadik, Réka (20), szinte sosem látta a szüleit. Árulkodó az anyja egy mondata, amit gyakran hallatott még a tanácsadás ideje alatt is: “Csoda, hogy megismer bennünket ez a lány!”

Bizony, saját magunk vonatkozásában nehéz felismerni a gyermekkori elhanyagolást, fizikai és érzelmi bántalmazást. Íme, egy nem teljeskörű lista. Tehát, bántalmaztak, ha…

  • meghatározó emléked az éhség, főleg, ha nem voltak anyagi gondjaitok.
  • hiányos volt az egészségügyi ellátásod. (Kificamodott a bokád, és a szüleid nem nézették meg. Valahogy elfelejtődtek a védőoltásaid. Senkit nem érdekelt az a furcsa anyajegyed.)
  • a ruházatod koszos volt, és/vagy nem az időjárásnak megfelelő.
  • a szüleid nem voltak jelen, fizikailag vagy lelkileg. (Ha beszélgetni szerettél volna velük, lepisszegtek, mert épp filmet néztek, és ez napi gyakorlat volt, nem pedig kivétel. Válás után az egyik fél nem/ritkán látogatott.)
  • valahogy sosem kaptál olyan ajándékot, amire vágytál, és nem a pénzhiány volt az oka. (Csak éppen a szüleidnek fogalma sem volt arról, hogy mit szeretsz és mit nem.)
  • nyilvánvaló problémáiddal (ágybavizelés 14 évesen, bukások, iskolai konfliktusok, rendőrségi ügyek) nem foglalkoztak érdemben, legfeljebb összeszidtak néha.
  • a családod nem beszélgetett veled az élet fontos dolgairól, pl. nemi érés, szex, a kisállatod halála, a nagynénéd rákja… és akkor is, ha évekig azt hitted a nagypapádról, hogy elutazott.
  • nem szabtak neked határokat, azt csináltál, amit akartál.
  • háromnál több pofonra, kézrecsapásra vagy fülcimpa szorításra emlékszel.
  • ha lökdöstek, forró vízbe dugták a kezedet, valamilyen eszközzel ütöttek, folyt a véred, tört a csontod, kiesett a fogad, a kórházban kötöttél ki.
  • dohányt, alkoholt, kábítószert adtak neked. (Nyilván a mit, mikor és mennyit függvényében. Nem egy korty szilveszteri pezsgőről van szó, amit négy évesen kisírtál.)
  • tervszerűen vertek, tehát nem a pillanat hevében kaptad a pofont, mert kiszaladtál az úttestre, hanem otthon, esetleg némi imádság kíséretében. Akkor is, ha utána megölelgettek, és soha többé nem hánytorgatták fel a tettedet.
  • pornófilmet nézettek veled, a nagybátyád hozzád dörgölte…
  • lekicsinylő megjegyzéseket tettek rád, és nem egy-két indulatból elhangzott kivételről van szó. (“Jaj, Zsoltika, te olyan ügyetlen vagy!”)
  • akármit tettél, nem volt elég jó. Rengeteg kritikát kaptál, ide értve akár az olyan ártalmatlannak tűnő mondatokat is, mint például, hogy “Tudsz te jobbat!”. (Helyzettől, hangsúlytól és témától függ a hasonlók megítélése, minden esetre, némi átgondolást megérnek!)
  • olyasmit vártak tőled, amire a képességeid nem tettek alkalmassá. (Pl. kosarast akartak faragni belőled, holott labdaérzéked semmi, pluszban egy fejjel alacsonyabbra nőttél az átlagosnál.)
  • korlátozták az önállóságod fejlődését, pl. négy évesen még nem engedték, hogy egyedül kanalazd ki a levest, felvedd a cipődet.
  • nem volt sem szabadságod, sem szabadidőd játszani, minden percedet betáblázták.
  • a szeretetmegvonás a szüleid eszköztárát képezte, akár büntetésként, akár egyéb célzattal. (Pl. három hét mosolyszünettel, némasággal jutalmazták az övékétől eltérő véleményedet.)
  • érzelmeidről nem vettek tudomást, tiltották .(“Fejezd már be! Senkit nem érdekel, hogy sírsz.”)
  • a leckéztetésed érdekében bántották a kisállatodat.
  • hideg fejjel, nevelési célzattal összetörték a játékaidat, és ebből elég egy alkalom is.
  • ha lekicsinylően beszéltek a számodra fontos hobbydról. (“Megint az a rohadt edzés?”)
  • szándékosan olyan ajándékot vásároltak neked, amiről tudták, hogy nem fogod értékelni/úgysem tudod használni. (Pl. fürdősót kaptál, pedig nem is volt kádatok.)
  • a szüleid következetlenek voltak, amiért egyszer fekete pont jár, másnap dicséret.
  • valahogy sosem érezted, hogy igen, most megértettek. Ha szidást kaptál, amikor megosztottad a bánatodat. (“Ugyan már, egy fiú nem sír, nem haragszik!”)
  • az egyik szülőd előtted szapulta a másikat. (“Az apád egy ócska kis tolvaj, nem más.”)
  • az egyik szülőd tettekkel/szavakkal bántalmazta a másikat. Akkor is, ha nem voltál a tanúja!
  • az anyukád arca látványosan lefittyedt, amikor elmesélted, hogy igen, jól érezted magad az apukáddal (aki nem élt veletek).
  • folyton egy olyan rokonodhoz hasonlítgattak, aki kegyvesztett (volt) a családban. (“Na szép, olyan vagy, mint a Marika néni!” Közben magad is undorodtál a szóban forgó nénitől, mert koszban és pisiben élt.)
  • gyerekként felnőtt szerepbe kényszerítettek. (Pl: olyan témákba avattak be, amihez egy gyereknek nincs köze. Mondjuk az anyukád veled tárgyalta ki az abortuszát.)
  • ellentmondó üzenetekkel bombáztak. Pl. naponta elmondták, hogy aggódnak érted, mert sosem jársz szórakozni, ám amikor épp indultál volna, anyukád hirtelen sóhajtozni kezdett, és rád pislogva megjegyezte, hogy ő fáradt, ő képtelen… de valakinek el kellene mosogatnia.
  • rendszeresen hitegettek, hogy igen, két hét múlva kapsz egy cicust, de be sosem tartották.
  • az apád rendszeresen poénkodott a rovásodra, amennyiben ez neked ez fájdalmat okozott. (Ha őszintén viccesnek tartottad, az persze más.)
  • hazugságban neveltek. (Eltitkolták, hogy örökbe fogadtak, az apád hosszan ült börtönben emberölésért, de neked azt mondták, hogy meghalt.)

Ismétlem: A fentiek. Bántalmazásnak. Minősülnek. Mindegy, hogy mi vezérelte a szüleidet: tudatlanság, jóindulat, netán a pálinka. Bántalmaztak. Akkor is, ha két diplomát szereztél, és törvénytisztelő, sikeres felnőtté váltál. Akkor is, ha a mai napig úgy látod, hogy a viselkedésed kívánnivalót hagyott maga után. És valószínűleg szenvedsz a következményektől.

Miről olvasnál szívesen?