A nagy bicikli-trükk


Annyi történik, hogy a videó készítőjének olyan biciklit adnak, ami fordítva működik: balra megy, ha jobbra fordítják a kormányt, és jobbra, ha balra.

A fiatalember magabiztos. “Hatéves korom óta biciklizem, ugyan már!” – gondolja. Aztán csúfos kudarcot vall. De nem adja fel. Elhatározza, hogy megtanulja kezelni az ördögi masinát! Napi 5 perc gyakorlással 8 hónap (!) alatt jut el odáig, hogy többé-kevésbé képes egyenesen menni. De alig hinném, hogy kimerészkedne a forgalomba.

 

Ez egy videó. Megtekintéséhez fogadd el a Youtube sütiket! Választásod mentésre kerül!

 

S a tanulság? Bizony: felnőttként borzasztóan nehéz a berögzült szokásokat átalakítani. Egészséges életmód? Stílusváltás? Levetkőzni a régi, már-már beléd égett gondolkodási mintákat? Nem véletlenül létezik annyi féle-fajta segítő. Egyedül ugyanis a legtöbbünknek rendkívül döcögősen megy.

De nézzük egy kicsit messzebbről! Tegyük fel, hogy visszajelzést kapsz egy állásinterjút követően: a megjelenéseddel volt a gond. Átgondolod, és igazat adsz a háeresnek: tényleg hagytad lenőni a hajad, a szoknyád ezeréves… Fogadalmat teszel: vége a slamposságnak! Kinézel egy frizurát, bejelentkezel a fodrászhoz, nyakadba veszed a butikokat. Az anyukád és a legjobb barátnőd szerint fantasztikusan nézel ki. Eljön a következő interjú… és bumm! Ismét a megjelenésedet kifogásolják. Nézzük, hol mehettél félre:

– a megjelenés szót úgy fordítottad, hogy a külsődre vonatkozik, holott a HR-es összetettebben is érthette: esetleg arra gondolt, hogy nincs jelenléted (a probléma téves azonosítása)

– az égvilágon semmit nem tudsz a divatról, stílusról, összeillő színekről (információhiány)

– kizárólag téged szerető, veled elfogult személyekkel beszélgettél (nem látják, esetleg nem akarják megmondani, ha valami rosszul áll)

– s hogy visszakanyarodjunk a cikket inspiráló videóhoz: belebukhatsz a megszokásaidba

Csak képzeljük el, hogy a valódi ok a jelentős túlsúlyod, vagyis, ahogyan leplezni próbálod. Sötét színű, bő ruhákat hordasz, és folyamatosan próbálod behúzni a hasad. Ez utóbbitól aztán olyan benyomást keltesz, mint akinek sürgős dolga van a mosdóban. (Az anyukád előtt persze nem viselkedsz így, hiszen milliószor megmondta: neki mindegy, 300 kilósan is szeretni fog.) A fentieket nem látod át, az egyik kollégád viszont színt vall: “Ica, én nem akarlak megbántani, de szerintem fogyj le.” Megsértődsz. Aztán ráállsz a mérlegre. Sírsz. Egy hét múlva pedig úgy döntesz, hogy belevágsz. A cél 25 kg. Kiválasztasz egy szimpatikus étrendet: paleolit, mediterrán, makrobiotikus.

Receptvadászatra fel! Találsz egy klassz honlapot. Huh. Hetente egyszer még a gyerekeid is hajlandók megpiszkálni a vacsorát. Ééééés… helyben vagyunk: mert hiába a sok finomság; ha húsz évig liszttel sűrítetted a főzeléket, nem fogsz tudni néhány nap/hét alatt átállni. Meg fogod venni, ugyanúgy, mint korábban, méghozzá automatikusan, robotpilóta üzemmódban. Hiszen bejáratott útvonalad van a boltban. Leveszed, kifizeted, otthon bal oldalt a harmadik polcra pakolod (ahogy mindig), és másnap talán bevillan, hogy valójában zöldborsóért mentél. A húgod egy idő elteltével javasolni fogja: írj bevásárlólistát. Igen, de… és bele is bonyolódtatok a már ismerős játszmáitok egyikébe. Jaj, és az a popcorn az esti sorozatodhoz? Hogy lehet, hogy csak 2 hónap után tűnik fel? Egyszerű: agyad futtatja a megszokott rutinját, te pedig nem veszed észre, mert kívül esik a tudatos gondolkodásodon. De ugyanígy tesz a férjedé is. Pisti megy, és juszt is berakja a kukoricát a mikroba. Ez persze csak a te értelmezésed: párod fejében meg sem fordul, hogy belerondítson a fogyókúrádba. Csupán teszi, amit az elmúlt 8 évben hetente hét napon át.

Sebaj. Kitartó vagy. Ha lassan is, de legyőzöd a berögződéseidet. Pistiét meg a gyerekeidét is. A jutalom pedig nem marad el: pörögnek lefelé a kilók. Másfél év múlva aztán újfent álláskeresésre adod a fejed. A eredmény: furcsa a megjelenésed. Otthon dühöngsz, amikor rápillantasz a kiskamasz lányodra. “Mi van ezzel a gyerekkel? Mintha karót nyelt volna. Borzasztó” Aztán, amikor legközelebb várod a buszt, a megálló üvegében felcsillan a tükörképed. “Basszus! De hát én is! Tőlem tanulta?” A szokásaink bizony velünk maradnak. Akkor is, ha a helyzetre, amely létrehozta őket, már nem is emlékszünk. De, annyi küzdelem után, végre megmutatta magát az igazi szörny.

Persze, nem szükségszerű, hogy a nagy felismerés éveket várasson magára. Egy dietetikus, egy stílustanácsadó vagy egy pszichológus azonnal kiszúrta volna álláskeresési kudarcaid valódi okát. Ha az ő szakterületükhöz tartozónak érzik, a megoldáshoz szükséges tudást is átadják neked. Ha nem, a megfelelő helyre irányítanak. Arra is számíthatsz, hogy őszintén elmondják a véleményüket. Na, meg, átsegítenek a legnehezebb fázison: a szokásaid átalakításán. Hogyan is? Egyszerű. Folyamatosan (a heti/kétheti/havi) találkozások során tudatosítják benned, hogy mit művelsz. Ó, hát megint bekerült a kosárba az a pattogatott kukorica? Liszttel sűrítetted a sóletet? Ismét egy semmi-forma ruha? Engedtél a gyerekeid könyörgésének? Túlzó általánosítás újra és újra? A foglalkozás ideje alatt végig behúzott has? A szörnyet neked kell legyőznöd… de a segítő támogatásának, biztatásának és visszajelzéseinek hála, kevesebb fájdalommal és gyorsabban fogsz eredményt elérni.

Ha teszett, oszd meg! Ezzel a Facebook/Twitter oldalára kerülsz, akik elhamoznak sütikkel 🙂