Mikulások klubja: önfeláldozás séma


Emlékeztetőül: a kóros egymásra utaltság tartományban járunk. Az önfeláldozás séma birtoklója úgy gondolja, hogy érzelmeit és szükségleteit mások igényeinek kell alávetnie. Ő csak legutoljára jön. Nem a következményektől fél; egyszerűen így tartja helyesnek.

Angol elnevezés: self-sacrifice (ss).

A háttrében gyakran az érzelmi depriváció séma áll. Ez az a hit, hogy sosem fogsz fizikai törődést, meghallgatást, megértést, segítséget, jótanácsot kapni az égvilágon senkitől. Azért alakul ki, mert a szüleid mindezeket nem adták meg neked, tehát elmulasztották kielégíteni a kiszámítható érzelmi gondoskodás iránti vágyadat. A következtetés (nem feltétlenül tudatosan) gyorsan adódik: “Talán figyelnek majd rám, ha…”

De álljunk csak meg egy pillanatra! Miért gyúrja valaki az eredeti sémáját éppen önfeláldozássá? Miért kerül a ‘ha’ után az, hogy “… kellőképpen segítőkész, nagyvonalú, önzetlen vagyok?” (És nem az, hogy “… engedelmeskedem.”) J. E. Young szerint ezt a fajta átdolgozást segíti:

– az empatikus alaptermészet (ha valaki intenzíven képes átélni mások fájdalmát)

– a szülők éretlen, gyámolatlan, passzív viselkedése (a gyermek ezért korán felnőtt szerepbe kényszerül)

– az szülők hajlamosak az érzelmi zsarolásra (“Amíg azzal a lánnyal enyelegtél, az apád elesett, és nem volt, aki bevigye a kórházba. Mentőt kellett hívnom. Így hálálod meg, hogy felnevelt?”)

A séma elfogadója egy személyben a téli és a nyári Mikulás. Mindenkinek segít: tanulni, költözködni, takarítani, a gyerekre vigyázni… pénzzel, figyelemmel. Teszi ezt azért, hogy elkerülje az önzőség vádját. (Fontos! Az ilyesfajta viselkedés háttere a feljogosítottság-grandiozitás séma túlkompenzálása is lehet.) A harag azért ott bujkál benne: “Én csak adok, adok és adok, de most, hogy nekem kellene valami, sehol senki.” Pszichológusi segítséget általában azért kérnek, mert hosszas kivizsgálás-sorozatot követően elhangzik: “A teste rendben. A lelke fáj.” Na jó, talán inkább így: “Hölgyem, önt PSZICHOSZOMATIKUS kórság gyötri. Keressen pszichiátert/pszichológust!”

Aki az elkerülő megküzdési stílus mellett voksol, annak legfőbb célja, hogy megússza az olyan helyzeteket, ahol adni vagy kapni kell. Ez persze eltávolítja az emberektől. Magányát tipikusan pótcselekvésekkel (számítógép, tévé) oldja.

S hogy mit művel, aki túlkompenzál? Nos, ő igyekszik a lehető legkevesebbet adni másoknak. “Nem engedem, hogy kihasználjanak!” – mondogatja. A lázas barátnője meg készítheti magának a teát. Az érintettek gyakran a családjuk nyomására keresnek pszichológust.

Ha teszett, oszd meg! Ezzel a Facebook/Twitter oldalára kerülsz, akik elhamoznak sütikkel 🙂