A hős útja


Létezik egy modell, amit forgatókönyvírók fejlesztettek ki. Ezzel próbálták megmagyarázni, mitől lesz egy film (és a főhőse) igazán sikeres. Az elképzelés a bejárt utat 12 szakaszra bontja:

1. A hétköznapi világ bemutatása: Hogyan él a hős?

2. Kalandra hívás: A hős életébe valami új érkezik.

3. A hívás visszautasítása: A hős megretten, és ragaszkodik a megszokott életéhez.

4. Találkozás a mentorral: A hőst valaki segíti a továbblépésben.

5. A küszöb átlépése: A hős megtesz valamit, ami után már nem fordulhat vissza.

6. Szövetségesek és ellenfelek: Új támogatók és ellenségek megjelenése. A hősnek fel kell ismernie őket.

7. A belső barlang megközelítése: A hősnek jobban meg kell ismernie önmagát, és új készségeket kell kifejlesztenie.

8. A legnagyobb megpróbáltatás: Az új képességek próbája történik meg.

9. A jutalom: A hős egy számára igen értékes jutalmat kap. Ez a jutalom abban is segíti a hőst, hogy az illető jobban rálásson az eddigi életére, hibáira, erősségeire.

10. Visszatérés: Vajon mit kezd a hős az eddigi sikerével? Hogyan tudja folytatni az életét a megszokott környezetében?

11. Az áldozat: A hősnek azt a döntést kell meghoznia, hogy eredeti életkörülményeibe, családjába, munkahelyére beviszi-e azt a tudást, amit az úton megszerzett.

12. Az elixír: A fejlődés, amely a hősben végbement, nem öncélú. A hős képes átadni másoknak a tudását, anélkül, hogy rájuk erőszakolna bármit is.

Ezeket a szakaszokat valamennyi forgatókönyvíró ismeri, de miért is került át a modell a pszichológiába? Azért, mert akármelyik ponton is akadsz el, lényegében megszűnsz hősnek lenni; mellékszereplő leszel a saját életedben!

De nézzünk egy példa esetet!

Hősünk fodrász volt, férjjel, két gyermekkel. Szabadidejében varrt. Egészen addig, amíg egy autóbalesetben elveszítette a jobb karját. Az új helyzet adott volt. De vajon mit kezd vele Ágnes? Képes lesz elsajátítani egy új szakmát, megőrizni a házasságát, és lebeszélni a szüleit arról, hogy gyerekként bánjanak vele? Vagy passzivitásba vonul, és nem vesz tudomást új életkörülményeiről? Felveszi a rokkantnyugdíját, és kesereg, kesereg?

Először – talán évekig is – biztosan elutasítja a szembenézést. („A hívás elutasítása”). Figyeld meg! Ha Ágnes megreked ezen a szinten, többé nem lehet hős! Fejlődés nélkül nem maradhat az!

Ha viszont szerencséje van, és kellőképpen bátor is hozzá, hogy meglássa a kínálkozó lehetőséget, akkor előbb-utóbb találhat egy mentort, aki átsegíti a nehézségeken. Talán egy pszichológus vagy bármilyen más tanácsadó ajtaján kopogtat majd; vagy egy hajléktalan szavai lökik tovább: “Milyen szerencsés maga, hogy ilyen szép gyerekei vannak!”

Pontosan ez utóbbi történik, és Ágnes dönt: nem enged a szülei unszolásának, és férjével, valamint gyermekeivel önálló életvitelt fognak folytatni, távol a szülői gondoskodástól. Hősünk inkább beiratkozik egy esti gimnáziumba, és mellette – két év munkanélküliség után – portás állást vállal egy középiskolában.  („A küszöb átlépése”)

Közben a szülei szinte hadjáratot folytattak ellene. „Ne menj dolgozni, nem való az neked. Kapod a rokkantnyugdíjat, az a biztos. Még a végén elveszíted, ha így folytatod. Mi majd gondoskodunk rólatok.” – mondták, és mivel hősünk nem állt kötélnek, a szülők főszereplőnk férjéhez fordultak, támogatást keresendő. Ám – mivel Ágnes előre figyelmeztette – Roland felkészülten várta a manipulációból jeles szülőket. Kiállt felesége mellett.

Az idő telik, Ágnes szorgalmasan tanul a dolgozatokra, és bár a gyerekek a munkahelyén eleinte kicsúfolják, hamarosan új feladata lesz. Be kell járnia néhány osztályfőnöki órára, hogy így segítse az elfogadó légkör kialakítását a diákok között – s közben megtanulja elfogadni saját magát is. (“A belső barlang megközelítése.”)

Hősünk nagy megpróbáltatás elé kerül. Leérettségizik, de eredménye nem elég jó ahhoz, hogy felvegyék angol szakra az egyetemen, ahová pedig menni szeretett volna. Eleinte kétségbe esik, mert nem szeretne élete végéig portásként dolgozni. Mozgalmasabb, érdekesebb munkára vágyik – a kis kabin már szűk neki. Hosszú hónapokig keresgél, önéletrajzot küldözget, később interjúkra is eljár. A munkáltatók egy része furcsán néz rá, amikor megjelenik – Ágnes ilyenkor kétségbeesik, és meginog a hite abban, hogy valaha is új lehetőséget kap. Új mentora (ez lennék én) azonban segít neki, és nem engedi, hogy egy-egy kudarc elriassza. Végül telefonos ügyfélszolgálatosként helyezkedik el egy mobilszolgáltatónál, ami legalább anyagilag előrelépést jelent.

Később kiderül, hogy munkahelyén a csapat remek közösség. Ágnest ugyanolyan szeretettel fogadják, mint bárki mást. Egy év múlva ki is nevezik az új munkatársak betanítójának. Ez a munkakör már közelebb áll eredeti elképzeléseihez – ráadásul a vállalat angol órákra is beiskolázza. („A jutalom.”)

A teljes boldogsághoz azonban az is szükséges, hogy Ágnes családja is megbékéljen a helyzettel. Évek teltek el a baleset óta, de a szülők még most sem bíznak igazán lányukban. Időről – időre felajánlják, hogy Ágnes, Roland és a gyerekek költözzenek hozzájuk. Ez nem történik meg, viszont a kibékülés igen. Hősünk meghívja a szüleit saját magához, három év óta először, és megbékél azzal, hogy ők talán soha nem fognak megváltozni. Egyszerűen figyelmen kívül hagyja az anyja megjegyzéseit, így a veszekedésnek nem teremt lehetőséget. („Visszatérés.”)

Ágnes időközben azt is megtanulja, hogy nem erőltetheti rá mindenkire a saját nézeteit, gondolatait. Többé nem lesz ideges, ha valaki megnézi az utcán, és többé nem szól, ha valaki fogyatékosnak nevezi. Régebben haragudott ezért, hiszen úgy gondolta, hogy ő anya, feleség és munkatárs is – nem csupán egy sérült ember. Többé nem akart mindenkit megváltoztatni maga körül… de szívesen válaszolt bárkinek, aki kérdezte. („Az áldozat.”)

Ágnes végül amolyan sorstársi tanácsadóvá válik: amikor egy kollégájának trombózis miatt amputálni kell a lábát, azonnal a segítségére siet. Mindkettejük előnyére. („Az elixír.”)

Ez a történet lezárult, de párhuzamosan is futhatnak másikak, illetve bármikor kezdődhet egy új…