Családi minták


A kognitív torzítások felsorolásánál tettem egy olyan megjegyzést, hogy az összetett csoport tagjai nem feltétlenül a te fejedben alakulnak ki. Jöhetnek akár négy-öt generációval korábbról is. Valójában ezt már a korábbi szinteken is említhettem volna: az észlelési és az egyszerű torzítások ugyanúgy tanulhatók. Ha gyermekként azt látod, hogy a szüleid hajlamosak inkább a negatívumokat észrevenni, neked is a szokásoddá válhat. Ha gyakran előfordul, hogy elszigetelt eseményeket felnagyítva általánosítanak, bizony, átveheted ezt a torzítást.

Tehát, hasonló módon fogsz gondolkozni, mint a szüleid. De a világról alkotott hiedelmeid nagyobbik részét is ők programozzák beléd. A “kell, kellene” állítások esetén különösen gyakori ez a fajta eredet. Például: A gyerekekkel keményen kell bánni! Húsvétkor meg kell látogatni a rokonokat. Vagy: A gyerek a verésből tanul. Esetleg: Úgy szokás, hogy… (Ez utóbbiakban ugyan nem szerepel a kell szó, de könnyen átfogalmazhatók.)

Ha legközelebb hasonló villan fel benned, tedd fel a kérdést: Biztos, hogy kell a gyereknek a verés?

Valószínűleg automatikusan a következők valamelyike ugrik be:

– Hát persze. Kaptam  én is, és lám, tisztességes ember lett belőlem!

– Hogyne. Ott a Béla. Sosem pofozták meg, és hazudik, mint a vízfolyás.

– Te jó ég! Minden normális ember rácsap a gyereke hátsójára, ha nem fogad szót!

Érdemes felülvizsgálni ezeket a sommás igazságokat. Különösen, ha hátráltatják a te vagy a családod életét. (Pl. a gyermeked osztályfőnöke panaszkodik, hogy Ferike hajlamos nekiugrani a társainak.)

S rá is térhetünk arra, hogy miként programoznak bennünket a szüleink.

Elsősorban az életükkel. A példával, amit elénk tárnak. Ha veréssel rendezik a Ferivel kapcsolatos konfliktusainkat, ugyan, mit fog ebből leszűrni a gyerek? Hogy a problémák megoldásának legjobb módja az erőszak.

Másodsorban az elejtett megjegyzéseikkel. Pl.: “Látod, fiam! A magunkfajta kisember mindig pórul jár.” Ebből a címzett legalább két dolgot kiolvas: hogy ő kisember… és a kisember mindig veszít. Felnőttként, vajon, mer majd vállalkozást alapítani?

Metakommunikációval: Milyen következtetésre jut Ferike, ha apja leszidja az iskolai verekedésekért, közben viszont csillog a szeme az örömtől, hogy a fia “kemény legény”? Arra, hogy az erőszak helyes módja a viták rendezésének, de ezt nem hirdetjük. (Hogy miért, azt nem gondolja végig. Csak elfogadja, hogy így van.)

Illetve… ennél azért bonyolultabban működünk. Senki nem veszi át egy az egyben a szülei minden hiedelmét. Képzelj el például egy nőt, aki háromgyermekes családból származik, és két évtizedig naponta hallgatta: “A gyerek macera. Csak egyet vállalj, lányom.” A következő lehetőségek állnak előtte:

– megfogadja a tanácsot, vagy egy részét (csak egy gyermeke lesz, vagy annyi sem, mert az macera)

– lemásolja a mintát (háromszor szül, és kitartóan mondogatja nekik: “A gyerek macera…”)

– ellentétébe fordítja a tanácsot, vagy egy részét (öt gyereke lesz; vagy csak kettő, de sosem fogja beismerni, hogy néha nehéz… esetleg önfeláldozóvá válik Ferivel, Sacival és Klárikával szemben.)

A lényeg, hogy mindenképpen a kapott példa körül forognak a napjai. Egészen addig, amíg nem veszi kezébe az irányítást, és alakítja ki a saját véleményét! Amit aztán tovább “örökít”…

Ha teszett, oszd meg! Ezzel a Facebook/Twitter oldalára kerülsz, akik elhamoznak sütikkel 🙂