Alapvető szükségletek


Young és munkatársai (a sématerápiás elmélet részeként) öt alapvető szükséglet-csoportot írtak le. A név árulkodó; ezekre ugyanis minden ember vágyik.

Kiszámítható fizikai és lelki törődés

Amit baba, kisgyerek, tini és felnőtt is szeretne: enni, ha éhes, inni, ha szomjas, fizikailag biztonságban és kényelemben lenni. Ölelgetés, cirógatás (persze, felnőttként már nem a szülőktől).

Ez azonban kevés. Mindenkinek szüksége van arra, hogy nyitott fülekkel hallgassák. Hogy valóban megértsék. Jótanácsra. Segítségre. Védelemre.

A  kiszámíthatóság egyrészről azt jelenti, hogy folyamatosan. Ha az anyukád hétfőnként empatikus és segítőkész volt, keddenként aztán minden csekélységért ordítozott veled, hogy aztán szerdánként tudomást se vegyen rólad, akkor nem teljesítette ezt a szükségletedet. Másrészről, fontos a személyi állandóság. Ha egy gyerek gondozói évente váltogatják egymást, biztosan megsínyli a fejlődése. (Pl. Az apuka kilép az életéből, majd az anyuka a nagyinál hagyja, aki hamarosan öregek otthonába költözik.) Vagy, képzeld csak el, hogy meghal a szerelmed. Aztán a következő is. Baleset, betegség. Mit gondolnál és éreznél, amikor újra ismerkedni kezdenél, ha egyáltalán?

Young szerint a sémák korai életkorban, részben a szülők ilyen vagy olyan viselkedése következtében alakulnak ki. Ha nem adnak eleget a fentiekből (mert pl. egymás szapulásával vannak elfoglalva), akkor olyasféle gondolatok jelenhetnek meg a gyerekük fejében, minthogy “Hiába fáj, nem segítenek. Csak magamra számíthatok” Vagy: “Úgysem értenek.” Rosszabb esetben: “Senki nem ért meg.” S az eredmény? Az első tartomány sémái.

Az autonómia, kompetencia átélésének lehetősége

Az autonómia önállóságot jelent. A gyermeknek meg kell engedni, hogy döntéseket hozzon. Persze az életkorának megfelelő szinten. Pl. a kétéves maga választhassa ki, hogy a kék vagy a piros kabátját veszi fel. De azt nem érdemes rábízni, hogy belebújik-e valamelyikbe. Tizennégy évesen már igen.

A kompetencia annak az átélése, hogy valamit meg tudok csinálni. Hogy ügyes, okos, erős vagyok.

A második tartománybeli sémák annak következtében alakulnak ki, hogy gyermekként nem elégíthetted ki az autonómia, illetve a kompetencia iránti vágyadat. Kigúnyoltak, ha próbálkoztál, nem engedtek kísérletezni, mert az veszélyes, esetleg naponta ötvenszer hallgattad, hogy “A Pistike olyan ügyetlen!”. (Kapcsolódó cikk: Köszöntjük a babaegyetemen!)

Reális határok

Mindenkinek szüksége van arra – gyermeknek, felnőttnek, háziállatnak –, hogy tudja: meddig mehet el. Mit tanul meg az, akinek mindent megengednek? Vagy éppen, mit nem? Ld. a harmadik tartományt…

A gondolatok és érzelmek kifejezésének szabadsága

Igenis, szükségem van arra, hogy ellenvéleményt nyilváníthassak! Hogy nemet mondhassak! Hogy kifejezhessem az érzéseimet! Sírhassak, miután összevesztem az osztálytársammal!

Spontaneitás és játék

Mindenki vágyik a szabadságra, hogy játszhasson, nevethessen, bolondozhasson… a túlzottan szigorú szülői hozzáállás persze mindezt nem engedi. Következményként ld. az ötödik tartományt

Ajánlott folytatás: Elfogadás