Elfogadás


Tegyük fel, hogy működik benned egy erős csökkentértékűség-szégyen séma! Ennek  magja az a hit, hogy kevesebbet érsz, mint mások. Talán már azt is tudod, hogy a viselkedés sosem része a sémának; az csak reakció. Ebben az írásban azzal foglalkozunk, hogy mi történik, ha valaki elfogadó megküzdési stílust használ. Jelen példában belenyugszik, hogy ő csúnya, nem vonzó, buta, szerencsétlen (és átéli az ehhez kapcsolódó szomorúságot és szégyenkezést) – tehát, a vak is látja, hogy nincs önbizalma.

Vagy, ha egy másik példát nézünk: akinek elhagyatottság-instabilitás sémája van, annak mély meggyőződése, hogy – inkább előbb, mint utóbb – úgyis el fogják hagyni. Ha elfogadó megküzdési stílust választ, még elébe is megy a dolognak. Gyakran olyan partner mellett köt ki, aki valamilyen szempontból nem elérhető (férjezett/nős, egy másik földrészen él, nem kíván elköteleződni). Hogy miért? Mert előre felkészül a kudarcra. Hiszen a lelke mélyén tudja, hogy valószínűleg nem lesz az egészből semmi, ha 8000 km választja el őket egymástól. Valamivel kisebb lesz a pofon, amikor a szakítás (ami, ugye, az ő világában megkérdőjelezhetetlen bizonyosság) bekövetkezik.

De tegyük fel, hogy véletlenül olyan partnerre akad, aki kevés sémával rendelkezik, és azok is gyengék. Aki komolyan gondolja a kapcsolatot, és szívesen fűzné szorosabbra a szálakat. Vajon meddig fogja tudni elviselni a másik szemében a rettegést, a fájdalmat, meg a könnyeket, ha csak néhány órát is a barátaival szeretne tölteni? Hogy hiába biztosítja barátját/barátnőjét a szerelméről, süket fülekre talál? A jó eséllyel társult, szintén első tartománybeli sémák (pl. csökkentértékűség-szégyen → elfogadás esetén állandó önostorozás) megnyilvánulásait? Ó, nem. Egészséges személy nagy eséllyel kilép az ilyen kapcsolatból. (Ezzel, akaratán kívül, megerősíti az exe sémáit.)

Ha teszett, oszd meg! Ezzel a Facebook/Twitter oldalára kerülsz, akik elhamoznak sütikkel 🙂