Túlkompenzálás


Ahogy a sématerápiás elmélet ismertetőjében írtam, a Young féle korai maladaptív sémák olyan önsorsrontó kognitív és érzelmi mintázok, amelyek hatására sokadszorra is ugyanazokba a csapdákba sétálsz. Például, azt veszed észre, hogy minden kapcsolatod pontosan ugyanolyan partnerrel, ugyanúgy fut le.

Maradva az előző bejegyzésbeli példánál, tegyük fel, hogy van egy ún. sérülékenység-veszélyeztetettség sémád. Ennek a legalapvetőbb gondolata, a magja, hogy a világ veszélyes. Hogyan is reagálhatsz erre? Jeffrey E. Young három megküzdési stílust írt le: elfogadás, elkerülés és túlkompenzálás. Most ez utóbbit vesszük górcső alá.

(Ha nosztalgiázni támad kedved, a jobb oldali sávban láthatsz egy beillesztett videót. Talán emlékszel a sorozatra: a jóságos gumimacik és a gonosz herceg küzdelmére. Gruffit figyeld! Bár Igthorn herceg legalább annyira érdekes… én a csökkentértékűség-szégyen túlkompenzálására tippelek nála is.)

A túlkompenzáló személyek valaha úgy döntöttek, hogy felveszik a kesztyűt. “Milyen már, hogy ilyen gyáva vagyok!” – morgolódott Hilda életének néhány hónapjában. “Igenis, bátor leszek!” És elkezd fricskát mutatni a veszélynek. Évekkel később odáig jut, hogy se balra, se jobbra nem néz, csak lelép a járdáról. Autójával behajt a már-már lecsukódó vonatsorompó alá. Közben az anyósülésen a főnöke éppen feladni készül ateizmusát.

Figyeld meg! Hilda nem azért veszélyezteti önmagát és másokat, mert nem látja a veszélyt, vagy mert annyira bátor. Ellenkezőleg. Nagyon is tisztában van a kockázatokkal… és retteg. De szembemegy a félelmével. Egy bizonyos szintig rendben is lenne; csakhogy túlzásokba esik. S bár a sémával való küzdelem vezette idáig, továbbra is arra a zenére táncol, amire korábban: “Veszély, veszély, veszély… mindenütt veszély! Hol tégla a fejedre, hol vírus, baktérium, kosz, kórság… s gyilkos emberek, kik támadásra lesnek…” Ahhoz, hogy végre megálljon, le kell cserélnie a lemezt egy olyanra, amely szerint a nátha csupán nátha, az autók, hajó, repülők pedig alapvetően biztonságosak.

Ha sikerül, Hilda felszabadul. Elmúlik a szorongása, és képes lesz reálisan felmérni, hogy szükség van-e, és ha igen, milyen óvintézkedésekre egy adott helyzetben. Nem fog kabát nélkül az utcán flangálni, amikor mínusz ötöt mutatnak a hőmérők, nem húz négy nadrágot, de nem is ül otthon egész télen.

A sémák néha maguktól is elhalványulnak, de a legtöbbször pszichológus segítségére van szükség. Működésük sajnos elősegíti a fennmaradásukat, ld. az alapozó cikket. (Ugyanaz a link, mint legfelül.)

Ha teszett, oszd meg! Ezzel a Facebook/Twitter/Google oldalára kerülsz, akik elhamoznak sütikkel 🙂