Gondolatok térképe


Gondoltál már arra, hogy milyen jó lenne, ha oldalak sokasága helyett csupán néhány lapot kellene átnézned, amikor vizsgára készülsz? Íme, a tanulásmódszertan egy nagyszerű eleme!

Nem varázslat: ez a gondolatok térképe, amely lényegében egy téma ismeretanyagának vizuális ábrázolását jelenti. A lenti térképet egy ötödikes diák készítette az ízlelésről Láthatod, hogy nincs szükség semmiféle különleges képességre, legfeljebb némi gyakorlásra.

 

terkep

A gondolatok térképe egy kreatív, rugalmas módszer. Természetesen nem muszáj felhőket rajzolnod, sem kislányt, sőt, klasszikus változatában inkább úgy néz ki, mint egy fa, az írás pedig az ágakra kerül. A lényeg, hogy a fő témát (legtöbbször a címet, de nem feltétlenül) írd a lap közepére, és a fontos információk ebből induljanak ki. Rajzolhatsz, színezhetsz, képeket ragaszthatsz be, táblázatokat készíthetsz… olvasható, érthető, tetszetős, áttekinthető legyen a számodra, más nem számít.

Háttér: A módszer kidolgozója Tony Buzan volt, aki tanulási és jegyzetelési módszerekkel foglalkozott. A technika azért hatékony, mert remekül követi az emberi gondolkodás jellegzetességeit. (A tanulás asszociációkra épül, tehát az egyik dolog felidézi a másikat, a térképen pedig könnyű ezeket a kapcsolatokat megjeleníteni.)

Felhasználása rendkívül sokrétű. Nem csak a jegyzetelés területén hasznos, de jól jöhet előadások tervezésekor, és persze iskolai beadandók vagy a szakdolgozat írásakor is. Sőt. Problémamegoldáshoz. Pl. középre kerülhet, hogy a nappali berendezése, vagy bármilyen párkapcsolati/munkahelyi konfliktus.

 

Gondolatok térképe a gondolatok térképéről

 

További példák itt (Doc) és itt (Doc) is! (Szintén ifjú klienseim tollából.)

Egyedül nem megy? Jelentkezz tanulási tanácsadásra!